Angela Merkel Ukrajnába látogat
A német kancellár találkozik az ukrán államfővel és miniszterelnökkel, valamint felkeresi több város polgármesterét is. Berlin a válság kitörése óta aktívan próbálja békíteni a feleket.
A német kancellár találkozik az ukrán államfővel és miniszterelnökkel, valamint felkeresi több város polgármesterét is. Berlin a válság kitörése óta aktívan próbálja békíteni a feleket.
Sokéves csúcsokat döntöget a palládium ára, a befektetők pedig attól tartanak, hogy az oroszok a nyersanyagot is tiltólistára teszik, ez ugyanakkor probléma lehet, hiszen ők adják a világ termelésének 40 százalékát. Az oroszok ezzel komoly fejtörést okozhatnak a nyugati gépjárműiparnak.
Este hét órára került elő a 15 holttest, de a kutatás éjszakába nyúlóan folytatódott. Sokan a felismerhetetlenségig összeégtek. A menekülő civileket szállító konvojt valószínűleg szakadárok rakétája találta el.
Az ukrán erők körülzárták Donyec-medence kulcsfontosságú városait, a szakadár fegyveresek pedig agresszívabbá váltak érezvén, hogy "a végét járják" – mondta az ukrán nemzetvédelmi szóvivő.
A kelet-ukrajnai régiónak küldött segélyszállítmány álcája alatt Oroszország folyosót készül nyitni, hogy azon keresztül lássa el harckocsikkal, tüzérségi rendszerekkel és egyéb fegyverekkel az oroszbarát szakadárokat - jelentette ki Olekszandr Turcsinov, az ukrán parlament elnöke hétfőn a litvániai Palangában, a skandináv és a balti államok parlamenti vezetőinek értekezletén.
Az ukrán hadsereg szinte teljesen körbevette a várost – közölte az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője.
Az ukrán lázadók rakétavetőből kilőtt lövedékkel találtak el hétfőn egy buszkonvojt, amely menekülőket szállított a kelet-ukrajnai Luhanszkból – közölte egy ukrán katonai szóvivő.
Csaknem száz tonna ukrán humanitárius segélyt osztott szét a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága tíz kelet-ukrajnai városban – közölték vasárnap este a genfi székhelyű szervezettől.
Az ország több pontján, Debrecenben és Nyíregyházán is láttak ma tankokat a vasútállomásokon.
Meghallgatná Pintér Sándor belügyminisztert, Hende Csaba honvédelmi és Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert az MSZP az ukrán eseményekkel és azzal kapcsolatban, hogy Magyarország szállít-e harckocsikat Ukrajnába.
Az, ahogyan a magyar külügyminisztérium értelmezi az autonómia ügyében a magyar-román alapszerződést, nagyon hasonlít ahhoz, amire Oroszország hivatkozott a Krím annektálásakor - jelentette ki szombaton a Mediafax hírügynökségnek Cristian Diaconescu volt román külügyminiszter, az ellenzéki Népi Mozgalom Párt (PMP) államfőjelöltje.
Egyelőre nem tudja megerősíteni a Fehér Ház azokat a jelentéseket, amelyek szerint orosz katonai járművek hatoltak be Ukrajnába, és ezeket az ukrán oldalon harcképtelenné tették.
Ellentámadást indítottak az ukrán hadsereg ellen az oroszbarát szakadárok az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság miniszterelnökének állítása szerint.
Cáfolta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), hogy Magyarország haditechnikát szállítana Ukrajnába. Arra reagáltak, hogy a Hídfő.net portál szerint egy tankokkal megrakott tehervonat indulhatott augusztus elején Ukrajnába. E hír alapján a moszkvai külügy pénteken a fegyverexportra vonatkozó kötelezettségek nyílt megsértésével vádolta meg Budapestet.
Az ukrán határ menti mindennemű ellenséges tevékenység azonnali beszüntetésére szólították fel Oroszországot az Európai Unió külügyminiszterei pénteken, hangsúlyozva, hogy bármiféle egyoldalú orosz katona akciót a nemzetközi jog súlyos megsértésének tekintenének.
Megtámadták az ukrán erők az ország területére behatoló orosz harcjárműveket - mondta a hadsereg szóvivője. Az orosz külügy is beszámolt a harcok kitöréséről, bár ők azt közölték, az ukránok az orosz segélyszállítmányt akarják megállítani.
A kormány arra törekszik, hogy minimalizálja a gazdák veszteségeit az orosz embargó miatt, és Brüsszelhez fordult a károk kompenzálására létrehozott krízisalap 400 millió eurós keretének emelése érdekében - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára a III. Hajdúsági Expo megnyitása előtt, Hajdúböszörményben tartott pénteki sajtótájékoztatón.
Orosz páncélozott harcjárművek és katonai teherautók lépték át illegálisan az ukrán határt előző nap annál a Luhanszk megyei átkelőnél, ahová az orosz segélykonvoj pénteken megérkezett – erősítette meg a kelet-ukrajnai szakadárok ellen indított, Kijev által terrorellenesnek elnevezett hadművelet parancsnoksága.
A Jobbik és Magyarország orosz kapcsolatairól ír a Business Insider című lap, amely felveti, hogy ha Magyarország valóban egy "oroszbarát trójai faló" a NATO-ban és az EU-ban, akkor az komoly gondokat okozhat.
A The Guardian és a The Telegraph szerint 23 páncélozott orosz katonai jármű indult meg Ukrajnába.